Hírek

Világrendetlenség, a régi világrend felbomlása jogi és gazdasági aspektusból címmel kerekasztal-beszélgetést tartottak a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A rendezvényen az ÁJK és a Gazdaságtudományi Kar oktatói aktuális, mindkét tudományágat érintő témákról tartottak előadásokat.

Az ókori görög és római felirattani, papirológiai újdonságok álltak a középpontjában annak a kétnapos nemzetközi epigraphikai konferenciának, amelyet 2026. május 7-8. között rendezett a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézet Klasszika filológiai és Ókortörténeti Tanszéke. A Főépület Karácsony Sándor termében az alapító Németh György köszöntését követően a szakterület legkiválóbb hazai és külföldi képviselői számoltak be legújabb kutatási eredményeikről.

Korszerű defibrillátorral gazdagodott a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara, melynek dolgozói alapos képzést is kaptak az Országos Mentőszolgálat szakembereinek irányítása mellett az újraélesztésről. A kar ezzel az egyetemen az első, Hajdú-Bihar Vármegyében pedig az ötvenedik Életmentő Pont lett, ahol az újraélesztéshez szükséges tudás és eszköz egy helyen rendelkezésre áll.

Leonardo da Vinci ötszáz éve még csak álmodozott az emberi test tökéletes gépezetéről, ma Debrecenben már robotkarok hajtják végre a legbonyolultabb műtéteket. Megnéztük, hogyan válik a sebészet precíziós művészetté a Klinikai Központban, ahol immár két csúcstechnológiás rendszer is a betegek szolgálatába állt. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.

Ismét meghirdette nyári táborát a középiskolák 9-12. évfolyamos diákjai számára a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. A résztvevők átfogó képet kaphatnak majd a modern informatika legizgalmasabb területeiről, miközben gyakorlati feladatokon keresztül mélyíthetik el tudásukat.

Meghirdette a Debreceni Egyetem az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program 2026/2027. tanévre szóló pályázatát. A korábbihoz hasonlóan ebben az évben is alap- és mesterszakos hallgatók, doktoranduszok, doktori védés előtt állók (doktorvárományosok) és posztdoktorok pályázhatnak az EKÖP keretében.

Aktuális témával, az energiahatékonysággal és a fenntartható környezettel foglalkozik a Science Cafe félévzáró programja. A Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóság ismeretterjesztő sorozatának félévzáró alkalmán A jövő hőszigetelése: fejlett és „szuper” anyagok az épületeken túl címmel Lakatos Ákos egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék vezetője tart előadást május 6-án, szerdán 17 órai kezdettel a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.

Idén második alkalommal szervezett közös lengyel-magyar nemzetközi történész szimpóziumot a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézete és a toruń-i Nicolaus Copernicus Egyetem Hadtörténeti Tanszéke Lengyelországban. Az angol nyelvű konferencia a modern kor történelmével foglalkozó szakemberek számára teremtett lehetőséget arra, hogy bemutassák kutatásaik legújabb eredményeit.

Folytatódott a kuratóriumi látogatássorozat a Debreceni Egyetem szervezeti egységeinél, legutóbbi alkalommal a DE Szolnok Campus látta vendégül a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány delegációját. A találkozó középpontjába a campuson elvégzett infrastrukturális fejlesztések, a képzésbővítési lehetőségek és az egyetemi karokkal való további együttműködések álltak.

Nemcsak a gazdák munkáját könnyíti meg, hanem tudományos alapokra helyezi a fenntartható és stresszmentes állattartást az a precíziós technológia, amelyet a Debreceni Egyetem kutatói tesztelnek Kismacson. A szakemberek olyan, lábra szerelhető szenzorokkal monitorozzák az állományt, amelyek a szarvasmarha-ágazatban már bizonyítottak, de a kiskérődzőknél még nóvumnak számítanak. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos sorozatának legújabb riportjában.