Átadás 2015-ben

2015. június 17-én  a világ 308. legerősebb számítógépét állították munkába ünnepélyes keretek között a Debreceni Egyetem egyik Kassai úti épületében, így a HBONE+ nevű projekt befejező fázisához érkezett. Az átadáson Kara Ákos államtitkár szemléletesen érzékeltette a rendszer számolási kapacitását: ha a Föld hétmilliárd lakója egyenként negyevenezer műveletet végezne másodpercenként egy-egy zsebszámológépen, akkor érnék el azt azadatfeldolgozási sebességet, amir a debreceni új szuperszámítógép alkalmlas. A Szilárd Leóról elnevezett berendezés nemcsak az informatika, de az orvostudomány és a meteorológia területén is jelentős ereeményekhez vezethet. A gép életeket menthet, hiszen a szakemberek ezek után sokkal gyrosabban megkapják azokat az eredményeket, amelyekegy új gyógyszer kísérletéhez és biztonságos használatához vezetnek.

Másfél éves előkészítés után adták át a 84 számolási egységet és több mint 10 terabyte memóriát tartalmazó, másodpercenként 280 billió számítási művelet elvégzésére képes gépet.

A szerkezet része az országos szupergép rendszernek, amely korszerű, úgynevezett optikai hibrid technológiával összekapcsolt hálózatnak; a pécsi és a szegedi egyetemen, illetve a budapesti Nemzeti Informatikai Infrastruktúra-fejlesztő Intézetben lévő társait a közeljövőben helyezik üzembe. A beruházást a magyar állam és az Európai Unió csaknem 2 milliárd forinttal támogatta. A teljes összeg két alapból adódott össze: 1 milliárd 558 millió forintot az Európai Szociális Alap biztosított, 442 millió forintot a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap adott a fejlesztéshez.

Gaál István kancellári megbízott kiemelte, hogy a Debreceni Egyetemen 2011-ben már telepítettünk egy szuperszámítógépet, amelyet megtanultunk használni, és kiderült, hogy az nem egy mítosz, hanem egy olyan műszer, ami nélkülözhetetlen a korszerű kutatások elvégzéséhez. A most átadott gép viszont sokszorosan meghaladja annak teljesítményét, ezért Debrecen a kutatások országos fellegvárává válhat. A szuperszámítógép nem csupán az egyetemen dolgozók igényeit, de az őket körülvevő cégek kutatói is kiszolgálja. és országos célokat egészÍt ki.

Papp László polgármester hangsúlyozta, fontos, hogy a fővároson kívül is legyenek tudásközpontok, a szuperszámítógép jelenléte pedig erősíti, hogy Debrecen azok egyike legyen. A város a kutatásra és a fejlesztésre alapozza a jövőjét, amelynek fontos alappilléra a Debreceni Egyetem.

Az országos HPC rendszer számolási kapacitásának zömét jelentő eszközparkot 2015. második felében a Hewlet Packard Enterprise cég tegy további ovábbi 108 TFLOP/s teljesíytményű rendszerével bővítettük, így a Debrecen Egyetem a magyar felsőoktatási és akadémiai szuperszámítástechnikai kapacitás mintegy 80 %-ának ad helyet a Kassai Úti campuson.

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 03. 26. 21:00