Történet

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) Nemzeti Információs Infrastruktúra (NIIF) Program keretében megvalósított országos akadémiai szuperszámítógép rendszer több lépésben alakult ki:

  • 2001-ben az NIIF Intézet egy SUN gyártmányú rendszert helyezett üzembe.
  • 2010-ben a Debreceni Egyetemen indult el első vidéki gépe. Ez a Gyires nevet kapta a debreceni számítástechikát az 1960-as évek végén megalapító Gyires Béla professzor úrról. Az akkori országos rendszer további gépei a Pécsi Tudoményegyetemen, a Szergedi Tudományegyetemen, illetve Budapesten az NIIF székházába kerültek. A négy alrendszer összesített számolási kapacitása 2010 végén 48 TFLOP/s volt. Az ezt követő években az országos akadémiai HPC eszközpark további három lépésben bővült.
  • 2014-ben a Debreceni Egyetem felépítette a Kassai úti campuson a Szuperszámítógép Központ épületet.
  • 2015 elején, illetve 2015 végén a LEO (Szilárd Leo fizikusról) és az Apollo (a gyártó által elnvezett géptípusról) gépek kerültek.
  • Ugyancsak 2015 végén helyeztek üzembe egy másik HPC gépet a Miskolci Egyetemen is.

Ezáltal 2015 végére az országos akadémiai HPC rendszer összkapacitása 480 TFLOP/S értékre bővült, aminek 80%-a a Debreceni Egyetem Szuperszámítógép Központjában működik.

Frissítés dátuma: 2018.08.02.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ